Ez történt a Filmhéten - kedd

Kedden benéztünk a telt házas Fehér Istenre, de láttunk egy kolumbiai magyar kolbászosról és egy csodálatos koreográfusról szóló dokumentumfilmet is. A kisfilmes és animációs blokkban pedig a Cannes-t is megjárt A kivégzésen, egy vak lány furcsa szerelmén, és egy rémmesén is ámultunk.

A nap folyamán megannyi kisfilmet láthattunk, többek között a 2. em című rövid dokumentumfilmet is. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanuló Kis Hajni munkája megható és vidám pillanatival egy református idősotthonba visz minket, ahol egy jó kedélyű ápoló és a bentlakók néhány pillanatát kaphatjuk el borotválástól az ebédelésen keresztül az istentiszteletig. Sajnálatos adalék az alkotáshoz, hogy a szereplők nagy része nem élehette meg ezt a vetítést.

2. em

Az elmúlás jelen van Szőcs Petra erős kisjátékfilmjében, A kivégzésben is, itt játékos formában dolgozza fel két testvér a Ceausescu-házaspár halálát az iskolaudvaron újra és újra („Gyere, Orsi, most meghalunk!”). Megpróbálják a maguk módján értelmezni a román rendszerváltás és a felnőttvilág eseményeit, miközben sem osztálytársaikkal, sem szüleikkel nem tudnak szót érteni. Ezekkel szemben a Székely Előd-rendezte Akasztófa az örkényi hangulatú abszurd mintapéldája, amiben véletlenül ugyanott készül öngyilkosságra két idegen.

A kivégzés

Varsics Péter egy sötét gyerekkorú vak festőlányról készített izgalmas és rejtélyes, thriller-számba menő rövidfilmet Kerekes Vicával (A Strange Kind of Love), Tolnai Szabolcs pedig A romlás virágaival egy itthon kimúlóban levő műfajt, a trashfilmet idézte meg fél órában.

A Strange Kind of Love

A magyar animációs filmkészítők képzelete és alkotóereje ugyancsak határtalan: egymást követte az animékre hajazó robotos sci-fi (Carl, r. Juhász Márk), a távol-keleti népmese (Hogyan keletkezett a világ?, r. Tamás Iván), az ötletes gyerekmese (A hókirály, r. Bárdos Attila), a kísérleti és egyszerre meditatív hangulatú pixilláció-stopmotion (Bestia Madre, r. Gál Julianna), a groteszk, viktoriánus gót stílusú Poe-adaptáció (Blackwood, r. Gellár Csaba), a szerelmi háromszög keserű balladája (Dipendenza, r. Zomborácz Virág, Horváth-Molnár Panna), az érzékeny pszichológiai dráma (Egy róka, r. Takács Anikó), illetve a klasszikus hajtóvadászat és a hip-hop bátor találkozása (Hajsza, r. Lőrincz Áron).

Blackwood

Az elmúlt évek magyar filmtermésének egyik legfontosabb alkotása, Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje, továbbra is olyan magával ragadó, mint amikor először láttuk, és úgy tűnik, hogy a közönség is szereti, hiszen telt házzal vetítették a Filmhéten.

Kedden a Fehér Isten délutáni vetítése után benéztünk a D15-ös dokumentumfilmblokkra is, ahol először Janovics Zoltán Városon kívüli találkozások, majd Mátyássy Áron Tatafilm című munkáit láttuk, aztán átlátogattunk a Parador Húngaro késő esti előadására. És nem bántuk meg.

Fehér Isten

Janovics Zoltán filmje egy városi ember számára romantikus világba vezet el, a tanyasi gazdálkodást mutatja be. A filmet nézve rádöbbenünk, hogy milyen keveset is tudunk erről a világról, a gazdálkodói, ha tetszik őstermelői lét mindennapjairól, és meglepődünk, hogy nem is annyira ijesztő, mint gondoltuk. Mert nem csak arról van szó, hogy a városi fiatalok nem ismerik ezt a világot, ma már a vidéki fiatalok közül is alig-alig vannak, akik a földművelést választják életformájuknak. A filmben megszólaló fiatal vállalkozók, többnyire „gyüttmentek” vagy „bebírók”, azaz városból érkezett fiatalok, akik maguk mögött hagyták eddigi életüket, és vidéken próbálnak újat kezdeni: gazdálkodóvá válni, önfenntartó gazdaságot létrehozni, őstermelőként, biogazdálkodóként egy új értékrendet bevezetni. És ahogy elnézzük őket, hiszünk nekik, bízunk bennük, és nagyon szívesen meglátogatnánk őket, hogy vásárolhassunk a terményeikből. A film másik erőssége az idősebb, bölcs és rendkívül jó humorú gazdaember, Nagy István megszólaltatása, aki megértő a városból érkezőkkel, és ha látja, hogy komolyan veszik a vidéki életet, még segíteni is hajlandó nekik. Két világ találkozik a Szeged és Kecskemét környéki tanyasi világot bemutató filmben. A rendező, Janovics Zoltántól megtudtuk, hogy a témaválasztás nem véletlen, hiszen a gyerekkorát egy vidéki gazdaságban töltötte és azóta vágyakozik vissza a paraszti életbe. Ezzel a filmjével megtette az első lépést.

Városon kívüli találkozások

Mátyássy Áron Tatafilmje Novák Ferenc koreográfust bemutató klasszikus portréfilm sok archív felvétellel. Pályatársak, barátok mesélnek, sztoriznak, emlékeznek a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Novák Tatára, egy ország Tatájára, aki maga is reflektál a múltra, vehemensen, szilajon, „pontosan és szépen”, a felvételeken a Romániai Magyar Néptánc Egyesület pólóját viselve. A film rámutat arra, amit ritkán gondolunk át: Novák Tata nem véletlenül vált a kulturális emlékezetünk részévé, tulajdonképpen egy igazi „hungaricum”. Hatása sokkal szerteágazóbb, mint gondolnánk, nevéhez fűződik a magyar Táncház-mozgalom elindulása, az István, a király grandiózus koreográfiái, etnográfusi, koreográfusi munkássága iskolát teremtett, mert autonóm művészként, szabadon mert bánni a hagyománnyal. És ez semmilyen korszakban nem egyszerű. Szinte mindenki a tanítványa volt, akivel együtt dolgozott, a kortárs táncélet meghatározó alakjai közül például Szögi Csaba, Horváth Csaba, Román Sándor, Horváth Zsófia. A legszebben talán mégis lánya, Novák Eszter beszél édesapjáról a film végén, hiszen ő is mindent tőle tanult.

Tatafilm

Parador Húngaro körülbelül annyit jelent, hogy „magyar megálló”, és egy bogotai magyar kolbászsütöde feliratán olvashatjuk. A filmet elnézve a rendezőnek, Patrick Alexandernek a „Parador Húngaro” inkább Magyarországot jelentheti, és mindazt, amit ezen a metaforán ért, sokkal többet, mint egy egyszerű megálló. A dokumentumfilm Kolumbiában, Bogota városában, Magyarországon és útközben játszódik, sok archív felvétellel a rendező gyerekkorából, Amerikából és Németországból. Identitáskeresésről van szó, amiben segíthet a filmkészítés, különösen, ha a barátainkkal, barátainkról készítjük azt. Gyuri bácsi, a bogotai magyar bevándorló és családja élete fonódik össze a filmben Patrick, az amerikai filmes vándoréletével, őszintén, szellemesen, filmes allűrök nélkül. Mindeközben kiderül, hogy a filmkészítés legalább olyan nehézkes, mint az identitás megtalálása, bárkiről is legyen szó, sőt, az is, hogy nincs is olyan nagy különbség Bogota és Szeged között. Legalábbis a szereplőink nagyon hasonlóan élnek. Nem véletlenül lett a film közönségdíjas a szeptemberi Cinefesten, mi is nagyon megszerettük.