Ez történt a Filmhéten - péntek

Kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, tévéfilmek, és este egy közönségkedvenc nagyjátékfilm. Pénteken is egész nap moziztunk, és jobbnál-jobb filmeket láttunk. Minden műfaj kitett magáért, nehéz lenne megmondani, hogy melyik mezőny a legerősebb.

Nagy Dénes Lágy eső című kisjátékfilmjével indult a délelőtt, amely nem véletlenül futott be nagy nemzetközi karriert az elmúlt másfél évben. Cannes, Angers, Magyar Filmkritikusok-díja, néhány a film elismerései közül, most is ugyanolyan sűrű, fojtott atmoszférát teremtett a teremben, mint amikor először láttuk. A főszereplő fiú tragédiájához minden adott: érzéketlen nevelőszülők, sivár környezet, magány, érzelmi kiszolgáltatottság, feloldhatatlan feszültség. Másképp közelít a drámaisághoz Rattner Richárd Apám megmutatja című kisfilmjében. Mintha visszamentünk volna az időben, és a 80-as években lennénk, annak is a legbénább szegletében, disco-zenék, retró-környezet, egy borzalmas piros zakó, pedig könnyen lehet, hogy a mában járunk, csak valahogy megállt az idő. Kamarás Iván az apa szerepében hozza az igazi pojácát, a fiát osztja folyamatosan, hogy is kell csajozni, mégis ő „viszi el a balhét” meg a filmet is, kínunkban nevetünk, és alig hiszünk a szemünknek: működik a dramaturgia.

Lágy eső

Hevesi István kisfilmje, a Szárítás szinte olyan, mintha egy „nagyfilm” lenne. Minden benne van, egy teljes történet, kitartott csendekkel, feszültségekkel, vallomásokkal, két idegen megismerkedésével, pedig csak tizenhat perces. Takács Kati mogorva öregedő fodrásznője, és Makranczi Zalán fiatal férfije valóban összetalálkozik egymással és a nézővel, és közben az eső is eláll.

Szárítás

Egészen rövid kisfilmet is láttunk, a Robinsont, a Legendát és az Attitűdöt, közös jellemzőjük, hogy mindössze néhány percbe sűrítették mondanivalójukat, és egy-egy gegre futottak ki. Szirmai Márton Legenda című filmjét mintha Tímár Évára írta volna, akit mindig öröm újra látni a filmvásznon, nem is tudunk mást a szerepben elképzelni. Nyugdíjas tanárnőt alakít, akit visszahívnak az egyetemre. A film hét perc tanítás a szerelemről és a méltóságról. Miklós Dániel kisfilmje, az Attitűd szintén egy meghökkentő fordulatra fut ki, bár ha belegondolunk, egészen kézenfekvőnek tűnik. A főszereplő egy fiatal balett-táncos lány, aki szinte végigtáncolja a filmet. A film elgondolkodtat az elmúlásról a polgári világ díszleteiben, groteszkbe hajló elemekkel, gyönyörű szólótánccal. Illés Attila Robinson című filmjében hat percet ad nekünk, hogy egy furcsa hajléktalanszerű férfit követve egy kietlen, atomtámadás utáni hangulatban találjuk magunkat. Kicsit nyomasztó, de itt is egy meghökkentő fordulattal zárul a történet.

Legenda

Ferge Roland fekete-fehér filmje, az El, egy lírai etűd, „egy vizuális költemény” a kilátástalanságról és az otthon elhagyásáról. Az idei Berlinale Generation Kplus szekciója emelte ki először a filmet, sokfelé meghívták azóta. A film erős vizuális formanyelvet használ, kisgyerekek vándorolnak kietlen tájakon, nagy bőröndökkel, de vajon hová mennek, és miért vannak egyedül? Egy újabb film a kiszolgáltatottságról.

El

Dokumentumfilmekkel folytattuk a napot, és ebben a műfajban is nagyon el voltunk kényeztetve. Szórád Máté filmjéről, A mozigépészről valahogy mégis valami mást érzünk, olyan mintha félig kisjátékfilm lenne, pedig nem használ fikciós elemeket. Talán a szereplők élete, személyisége, őszintesége ad még egy dimenziót a filmhez. Két ember, az egykor volt mozigépész és szerelme Terike szívbemarkoló története egy hajléktalan love story, amelyben ritkán mosolyognak, de ha mégis, akkor nagyon mélyről.

Két portréfilm is jutott a délutánra, elsőként a 75 perc Fábri Zoltán filmrendezővel, Medgyesi Gabriella filmje, majd Sólyom András dokumentumfilmje, a Fischer Iván. Egyik jobb volt, mint a másik, míg a Fábri-portréban sok archív bejátszás színesítette a pályatársak visszaemlékezését, addig a Fischer Ivánról készült portréfilm felvételei az elmúlt egy évben készültek, a világ legkülönbözőbb koncerttermeiben és útközben, Hongkongtól Svájcig. Fábri Zoltántól megtudtuk, hogy az Ötödik pecsét című filmjét tartotta minden filmje közül a legoptimistábbnak, míg Fischer Ivánt megismerhettük operarendezőként és zeneszerzőként is.

Fischer Iván

És még mindig folytatódtak a meglepetések. Tévéfilmeket néztünk nagyvásznon, méghozzá tátott szájjal, mozdulatlanul. Mikaluzic Bence Hőskeresők című filmje, és Madarász Isti A legyőzhetetlenek című filmjei nagy meglepetést okoztak. A Hőskeresőkben a parádés szereposztás mellett (Stohl András, Znamenák István, Bodnár Erika, valamint egyik utolsó szerepében Hollósi Frigyes) tűpontos dramaturgia és történetmesélés működik. A rendszerváltás körüli időkben, Kerepeshután játszódó keserű társadalmi szatíra akár a magyar rendszerváltozás szimbóluma is lehetne, hiszen kérlelhetetlenül lerántja a leplet a kádárkori kisemberek élethazugságairól, túlélési trükkjeiről. De ennél sokkal többről van szó, itt minden borul: pedig mindössze annyi történik, hogy váratlanul egy amerikai érkezik a faluba.

Hőskeresők

Madarász Isti A legyőzhetetlenek című filmje egy teljesen életszerű, ráadásul meseszép környezetbe visz el, egy élet-halál harcot vívó raftingtúra kalandjaival ismertet meg. Hat fiatal vagánykodása drámai fordulatot, sőt, fordulatokat vesz, és egy ponton túl már csak a túlélés lesz a tét. Márpedig ahhoz túl kell lépniük önmagukon, szembesülniük kell a valósággal, hibáikkal, sebezhetőségükkel és kiszolgáltatottságukkal. Egy biztos, hogy ez után a film után, sem raftingolni, sem sehova nem fogunk biztosítás nélkül elindulni soha többé, és az allergiagyógyszert is mindig magunkkal visszük. 

A legyőzhetetlenek

Péntek este volt budapesti premierje, természetesen telt házzal, Reisz Gábor kultuszfilmnek ígérkező „életérzés-filmjének” a VAN-nak, azaz teljes címén a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotásnak. A közönség nagyon szerette, sok nevetés volt, a végén hosszas taps, ünneplés. A fiatal alkotók itt most tényleg összehoztak valami különlegeset. A felnőtté válásról akartak filmet készíteni, és sikerült is nekik, mert meg tudták fogalmazni a szétesőben lévő, sodródó, ellentmondásos felnőtté válásaink történeteit. Áron bizonytalansága, legtöbbünk bizonytalansága is lehetne. Először Karlovy Varyban mutatkozott be a film, majd szeptemberben a miskolci Cinefestről távozott fődíjjal, de a legnagyobb megmérettetése egy hét múlva kezdődik, amikor már a mozikban vetítik a VAN-t, azaz Áron és barátai, barátnői történetét. Kihagyhatatlan.