Pénteki ajánló

Két igazán friss filmet és egy Cannes-ban díjazott nagyjátékfilmet is megnézhetünk péntek este, de napközben megint nagyon erős lesz a dokumentumfilmes felhozatal, az ismeretterjesztő filmeknek köszönhetően múltba révedhetünk vagy felfedezni indulhatunk, és természetesen ismét szót kérnek a rövidfilmesek is.

A dokumentumfilmeseknél mind az öt érzékünkre kíván hatni a Food markets - A város gyomrában című alkotás, melynek budapesti epizódja a Központi Vásárcsarnokot mutatja be. Láthatunk dokfilmet a társkeresés nehézségeiről (Kényszerszinglik), és az Alföldi vezette Nemzeti utolsó hónapjairól (Nemzeti dokumentumfilm). A Vaddisznók című alkotás a Magyarországon egyedüliként létező kerekes székes rugby csapatról szól. A zuglói nyilasok pere című dokumentumfilm az 1967-es per részleteit tárja a néző elé, míg A mozigépész című alkotás egy megható emberi történetet tár elénk.

Nemzeti dokumentumfilm

A délutáni tévéjátékfilmes blokk két alkotást is kínál: a Hőskeresők (Miklauzic Bence) a rendszerváltozás körül játszódó keserű társadalmi szatíra, amely a kádárkori kisemberek apró élethazugságairól, túlélési trükkjeiről rántja le a leplet, míg A legyőzhetetlenek (Madarász Isti) egy váratlan fordulatot vett raftingtúra izgalmait mutatja be. Az animációs válogatásban olyan külföldön is sikeres alkotásokat nézhetünk újra, mint a Nyuszi és Őz vagy a Symphony No.42, de ebben a blokkban láthatók - mások mellett - Cakó Ferenc (Dózsa 1514), Ulrich Gábor (Fából faragott királyfi), és Orosz István (A rajzoló) alkotásai is.

Symphony No.42

Az ismeretterjesztőknél Papp Gábor Zsigmond a hatvanas évekbe invitál bennünket (Magyar retró 2.), Bereczki Csaba pedig Kepenyes Pál szobrászművész fordulatokban gazdag életének főbb stációi villantja fel előttünk (Kondorostól a világhírig). De láthatunk filmet a Vigadóban hangversenyező világhírű zenészről (Liszt Ferenc és pesti Vigadó), és választ kaphatunk arra is, hogy hogyan próbál harmóniát teremteni a tájépítész ember és környezete között (Tájtitkok tudói).

Magyar retró 2.

A rövidfilmek között találunk alkotást Franz Kafka utolsó szerelmének és utolsó barátságának történetéről (Vágy, hogy indiánok lehessünk), és megnézhetjük, hogyan gondolta újra Madarász Isti – azonos című kisfilmjében – Arany János Tetemre hívás című balladáját. Szirmai Márton Bocs! című alkotásából kiderül, vajon megvásárolható-e a megbocsátás, Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmjében pedig egy két világ között ingadozó behajtó mindennapjaiba kapunk betekintést.

Bocs!

A miskolci Cinefestről már elhozta a zsűri nagydíját, a budapesti közönség azonban péntek este láthatja először Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét a saját útját kereső Áronról.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Ugyancsak első nagyjátékfilmjével jelentkezik Zomborácz Virág, aki egy mindentől szorongó fiú és az őt szellemként kísértő apja történetéről forgatott vicces és szerethető filmet; az Utóéletet is pénteken este vetítik a Filmhéten. Ha valaki hét közben lemaradt volna Mundruczó Kornél Fehér Istenéről, most pótolhatja, ezt követően pedig még pont odaér a Login vetítésére, melyben Barnóczky Ákos rendező a Veszedelmes viszonyok című klasszikust gondolta újra, és helyezte civil nyomozós környezetbe.

Utóélet

A teljes pénteki program itt található.

A filmekre jegyek a Cinema City MOM Park Mozi jegypénztárában, vagy online a www.cinemacity.hu oldalon egységes 610 forintos áron válthatók.